metacsavargás

2008 A harmadik tavasz - Salzkammergut 2b

Grundlsee-ben vagyunk. A szombati délután programja innen indul egy kis motoros turistaszállító (Rudolfnak hívták) hajóval. Az egész csoportunk felfér, ráadásnak néhány angol utazóval. Menetrend szerint közlekedik, semmi ördöngösség, csak az osztrák precizitás. Az internetről megtudom később, hogy tipikus családi vállalkozás üzemelteti a hajókat, 1879. június 14-e óta. Amíg cihelődik a csapat, jöjjön egy kis történelem :)

Der Fremdenverkehrspionier Albin Schraml gründet ein Dampfschifffahrts‑Unternehmen und eröffnet am 14. Juni 1879 mit dem kleinen hölzernen Dampfboot „ERZHERZOG JOHANN" den Verkehr.

Nach 17 Betriebsjahren wird das Dampfboot „ERZHERZOG JOHANN" durch das Dampfschiff "Kronprinz Rudolf" ersetzt.

Beszállás, beszállás!

Indulunk, semmi cicó. Webkamerán keresztül mindig láthatjuk, hogy hajózásra alkalmas-e az idő.

Teljes az alpesi élmény, a trimmelt fű, a hibátlan festésű faházak, a rezzenéstelen fenyőágak és a festmény-felhők. A harsogóan friss levegő már csak extra kedvezmény.

A fedett csónakparkolók már nem először tűnnek fel, bizonyára így divat errefelé, vajon a viharállás vagy a téltűrés lehet az oka a fakalyibák létének - tanakodhatunk, ám minden alkalommal fényképre kerülnek.

Negyed órás hajózás után a süveghegyen túlra érünk.

Mielőtt a tó felső végéhez érnénk, még gyönyörködhetünk ebben a látványban. A kastély tipikus nyári lak, közelebb hajózva láthatóak a vastag kőfalak, téli fűtési gazdaságosság tehát a beszédtéma, á, osztrák főrendeknek ez nem teher - megegyeztünk, majd jó néhány fénykép még készült, azután már nagyon közeledett Gössl, a kiszállóhely és el is kezdjük akkor a túra második részét. Most húsz perc gyalog következik.

Ezen a helyen egyszerűen muszáj volt lehasalni a fűbe és felnézni az égre. Bárcsak lehetne itt maradni!

A faluban nincs kerítés, a turistauton barátságos emberek mászkálnak, kutya van távolabb, meg traktor, rendezett fahasábok és legelésző tehenek. Csendes pünkösdi idill és a gyümölcsfák virágba borulnak.

A gyalogút széles, kényelmes, akár egy sztráda, mellettünk jobbra a kristálytiszta Traun, a madarak teli torokból nyomják a csicsert, a nap süt, a szél csak szellő. Az életszótáramban ez az élmény a Kirándulás szó definícióját jelenti.

Még két kanyar a fák között és hirtelen elénk ugrik a következő tó. A kirándulás harmadik része következik, motorcsónakázás a Toplitzsee-n, egyre közelebb a Traun forrásához.

Ez a tó kisebb, még elzártabb a civilizációtól, a sziklákon lakó fenyők még jobban kiélesítik a tűleveleiket, a víz hideg és smaragdzöld, a levegő harapható. Valami csalafintaság azért csak van a helyen, mert egyszercsak...

igen, igen, lehet hinni az objektívnek és az orrnak, gasthaus fischerhütte, sörhab és kolbászillat. Mert a manók földjén járunk.

Egy kis várakozásra ítéltettünk, mert egy korábban érkező csoport elvitte a hajónkat, de húsz perc múlva a mi csoportunk is elfoglalhatott egy ilyen gumipókozva katamaránosított vízi billegő eszközt. Vad regénybe illően vadregényes körülöttünk minden.

Az utazóknak hegysipkáik vannak, a hegyeknek felhősipkáik, a felhőknek... ááá, tényleg a manók földje ez a táj! A manók pedig - ahogy láthattuk szépen sorban - nagyon szeretik a vízeséseket. Hirdethetnénk akár vízesés-szépségversenyt is, alapanyag, jelentkező van bőven :) Kezdődjék akkor a felvonulás!

Nemcsak vízesés, kőesés is látható. A fáknak pedig külön tisztelet, hogy ilyen zord helyzetbe eresztettek gyökeret .

Ennél a vízesésnél kikötött a hajónk. Kaptunk kerek fél órát, hogy lépcsőkön kaptatva kövessük a vizet, figyeljük a kövek állását, hallgassuk a zubogást - majd legvégül leereszkedjünk a tündérek tavához. Nem viccelek, tényleg olyan volt, mintha bármelyik bokorból előugrásra várakozott volna egy tündér.

2008 A harmadik tavasz - Salzkammergut 2

St.Wolfgang szombaton reggel, úgy háromnegyed kilenc tájékán. Reggeli után. Kell egy kis ejtőzés, mielőtt elindul a busz, a nagy robogáshoz nem vagyunk még eléggé felpörgetve, bár azt hiszem, ami ezután következik, ahhoz még nem is kell. Csendes reggeli szippantások a harapható levegőből és most egy pár percig a szemeink is reggelizhetnek.

Egy mély levegővétel és akkor egyelőre ennyi, mehetünk tovább, a délelőtti program első fele az aranyos kis császári üdülőváros, Bad Ischl.

Selyemcukor ő császári fenséges ízekben, de csak kicsiben merem iderakni, fő az óvatosság ugye :)

Tehát akkor a fő attrakció: a Lehár-villa. Személy szerint én ekkor jobban örültem volna egy Sissi-csészének, teli kávéval, mivel hogy a hirtelen séta a jó levegőn egy kicsit elbágyasztott, valamint a tömény Sissi-zés is egy kicsit. Lépten und nyomon kávézók, süteményezők jöttek szembe, valamint ünneplőben virító ráérő osztrákok. Jajj, de tudnék itt is élni egy kicsit... a levegőben mindenhol valcermuzsika, sehol egy kereskedelmi rádiós sikítás, csakis a marcipános turistacsalogatás a bármilyen színű hullámok zenéjével. Kezdem érteni az operett alapjait. A Lehár-villa a következő képen a bal szélső ház, narancssárgás vakolattal.

Sétáló Traun-part következik először híddal, majd anélkül. Hihetetlen, de itt képtelenség sietni!

A következő képen a jobboldali nagy sárga ház az Sissi x-edik nyaralóháza, x-re csak előzetes becslést tudok még itt adni, a túra végére azonban kiderül, hogy x nagyobb mint 30. Szóval az a szerencsétlen kedvenc császárné csak hol itt volt, hol nem, hol egy másikban és persze még az otthoni gödöllői kastélyban is... kész csoda, ha a családtagok mindig mindenhová megérkeztek teljes létszámmal és nem veszett el senki.

További gondolatom az volt, hogy a császárnéi szobalányság pontosan olyan foglalkozás lehetett azokban az években, mint ma nálunk egy multicég beosztottja lenni formaruhában és bárhol ugyanazt tenni és bárhol ugyanazt mosolyogni. A személyzeti politika sem lehetett nagyon különböző. És még azt is gondoltam, hogy igaz lehet az a mondás, hogy nincs új a nap alatt.

Viszont a nap alatt már kezdett meleg lenni, dél volt, kalaplengetés még egyszer utoljára a városi védőszent előtt, egy szippantás a tulipánból, sajnos viszontlátásra Bad Ischl! Sót vegyenek! - ja, mielőtt el nem felejtem.

Útban vagyunk máris nagy sebesen Obertraun felé, megnézzük a Traun folyó forrását. És a Gösser sört is, honnan jött az a vízesés a márkajelben.

A falu Au, ahol keresztülkanyargott az út és Au felett magasodik egy hármas hegy, mint egy jó bátyó.

Ausztria takaros és takarékos ország, Au-ban láthattuk legközelebbről. Még a zordságot is kihasználják, ugyanis vannak olyan sziklás-forrásos hegydarabok, ahol még a zerge is sírva könyörög, hogy jajj, oda ne, csak oda ne... de ezek a részek sem maradhatnak kiaknázatlanul! Legyen ebből a vadságból egy erőmű és akkor a falu nyugodtan élhet. A zöld csöveken jön le a power, hó és olvadás mindig lesz, így az erőmű sem marad meghajtatlanul, elég csak néha zöldre festeni a csöveket zergénél bátrabb valakiknek.

Közeledünk egy nagy és szűk és meredek hágó felé, kapaszkodik és nyög a busz felfelé, zörög hangosan és kezdődő füstszag borzolja az orrszőreinket. Kinézve az ablakon feltárulnak a természet borzoló erői, ki se merem számolni, mekkora lehetett az a hatás, ami az alábbi rajzot tette a kőrétegek közé:

Amikor ezt a képet készítettem, akkor ők voltak az első két helyi elem, aki munka céljából tartózkodott a kertben. Amúgy se sok lakosságot láttunk, csakis ünnepi népviseletben sétálókat, itt - pedig szombat volt csak, a második napunk eleje - a két fűnyíró munkás kuriózumként hatott. Később aztán szépen ki is derült, hogy az általunk látogatott vidéken csak ők voltak ketten. Na jó, láttunk még egy rendőrt, de ő is egy fehér kocsiból integetett kifelé. Pünkösdkor Ausztria nem dolgozik, hanem szépen helyiesen büszkére felöltözve elmegy a templomba. Rend van itt kérem.

Obertraun előtt pedig átértünk a hágón, a következő kép a kifelé vezető kanyarban készült, előbbi kép nincsen, mert vagy kapaszkodni kellett a kezemmel, vagy imádkozni, hogy a busz ne dőljön semerre sem, mert alattunk balra iszonymély szurdok volt.

A sok váratlan hegyi 'megpróbáltatás' után átszusszantunk Obertraun városán. Ott volt egy olyan szűk utca, ahol éppen hogy elfért a buszunk, minden irányból pár tízcenti volt csak a házfalak és a karosszéria között. Még az objektívet se nagyon mertem kitolni...

Azután hirtelen kiszélesedett körülöttünk a levegő, és egy rendes kanyar után előbukkan a Grundlsee. Oppssz.

Simán rögtön elállt a lélegzetünk és ha már az ilyet nem lehet megtapogatni, hogy igazi-e, azért csak reménykedtünk, hogy az osztrákoknál nem divat a délibáb.

És akkor mi ezen hajókázni fogunk! 

2008 A harmadik tavasz - Salzkammergut 1

2008. május 9. Bécs után

Az első képek a buszablakból - néha szürkés, néha becsillan a buszbelső, dehát. Nem volt mód megállni, így is élmény lesz - utólag visszagondolva, jó is így, nem a tökéletes fénykép a lényeg.

Bécs után - az autópályákról letérve - végre látni is lehetett valamit, a tájon végigsöpört a tavasz, a repceföldek kirázták az álmos utazó szeméből a kispárnát és a kora délelőtti napfényben el is kezdhette az álmélkodást.

Az első megálló Göttweig és a 925 éves bencés apátságból a csodás kilátvány (kell még kávé a vezetőnknek is) - kiszálltunk, állat kerestünk és panorámában bámultunk. 6,5 € az ára a látogatható részek látogatásának és a hivatalos vezetésért még külön pénz jár, valamint vannak időszaki kiállítások - tehát mi maradtunk a teraszon, ahol volt egyébként jószagú kávézó és zöld csíkos dekoráció, valamint egy kis bolt a bejáratnál, telis tele a helyiek által készített gyógynövény-szappanokkal, olajokkal és borokkal. Dupla borsos is volt köztük... (listában fent van a hely, külön pénzgyűjtés és következő látogatáskor kiállítás is lehet).

Akkor a széles panoráma következik és a képek alatt linkek:

Wachau - úti sebességgel:

Krems következik - ami belőle a buszból látszik:

A dunai átkelés után a következő megállás a festői Dürnsteinben lesz. Az út közvetlenül a Duna mellett halad, láthatunk izmos erdőket, izzadságosan művelhető szőlőskerteket, kicsi komp ringatózik a vízen, nagyon sok biciklista surrog a kövön, kirándulóbuszokból bizonytalan léptekkel kicsődülő népek - van itt kérem minden, mint a búcsúban. Nem felejthetem el leírni, a legelső benyomásom: olyan bájos ez a hely.

Dürnstein

Illenék már búcsút venni Dürnsteintől és a Dunától, mert hosszú út vár még ránk és megannyi látnivaló. Egyébként itt még nem is sejtettük, hogy ez még a bemelegítéshez is kevés volt, a nagyon zöldek és a hegyecskék csak a kezdő elvarázsolást tudták bemutatni. Egy utolsó integetés...

És akkor a szomszéd gyöngyszem: Willendorf. Meglepetésként hatott, hogy ez az egész ilyen közel van hozzánk, alig pár óra és megérinthetjük a múltat, ami taláncsak egyszer majd jól visszatér... :)

Melk - apátság:

St.Pölten felé tartunk (buszból képek ezek, mert közben száguldani kellett tovább, nincs kegyelem, de a táj annyira jellegzetes, hogy már márciusban is megbámultam, már amennyit az autópálya kerítése látni engedett és nem hagyhattam ki):

Közbejött egy Landzeit autóspihenő:

Na végre és elhagytuk az autópályát. St. Gilgen az első kiszállás helye, harangjáték, Mozart anyja és a háza, Mozart nővére, Zwölfelhorn és a sífelvonás, 17 €, sok tó és hó és friss levegő. Ámulat lengte be a késő délutánt. A buszt közben szerelés alá kellett vonni, de ez a legkisebb mellékszál.

Mozartplatz webkamerán és egy kis útikönyv-morzsa a sárguló lapokról: *

Mit láthattunk a felvonóból?

És ahogy hátranéztünk, megtudtuk, mi az a Zwölferhorn.

Hat óra múlt, sietni kellett, el kellett érni a lefelé menő utolsó kabinokat, mert nagyon magasról sokáig tartott volna gyalog, és akkor még nem is tudtuk, hogy ez lett volna az egyetlen lehetséges megoldás. Elértük a tuk-tuk-kabint, lehimbálóztunk boldogan a völgybe és most aztán már tényleg ideje volt megkeresni a szállást. A tópartot egyébként már láthattuk fentről, már csak egy tómegkerülés volt hátra és St. Wolfgang. A felvonóból a jobbra nyíló tó a Wolfgangsee, annak a partját kerültük meg az ágyunkig. Meg még később párszor :)